Venezuelában idén lenne ideális az ellenzéknek a referendum

  • 8 years ago
A venezuelai választási tanács szerint az ellenzéknek leghamarabb október második felében nyílik lehetősége a választók előtti megmérettetésre, ha sikerül megszerezni négymillió ember támogatását az elnök, Nicolas Maduro elmozdítására, népszavazás megtartására.

Az időzítés fontos. Ha Maduro még ebben az évben elbukja a népszavazást, akkor elnökválasztást kell tartani, amit az ellenzék nagy valószínűséggel nyerne meg.

Az ellenzék ezért eltökélt, hogy a szavazás olyan hamar történjen, amint lehetséges.

– Referendumot kell tartani a visszahívásról még ebben az évben, 2016-ban, mert ez technikailag lehetséges, politikailag helyénvaló, társadalmilag elkerülhetetlen – mondta az ellenzéki koalíció titkára, Jesus Torrealba.

A venezuelai elnök, Nicolas Maduro következetesen hangoztatja, hogy idén már nem lehetséges a referendum. Egy jövőre tartott népszavazás lehetővé tenné az alelnöke számára, hogy a mandátuma végéig átvegye feladatait.

Az ellenzéki tüntetők Madurót hibáztatják a régóta tartó gazdasági visszaesésért és az alapvető fogyasztási cikkek hiányáért.

Recommended